Képernyő képének mentése

Tanuljunk Az előző bejegyzésben említettem, hogy a vágólap segítségével helyezem a képernyő képét át, egy rajzolóprogramba.

Most azt mutatom meg, hogy tudjátok ezt ti is megtenni. Mivel a vágólap fogalmával (remélhetőleg) már tisztában vagytok, ezért erről most nem fogok beszélni. Ha mégsem, akkor olvassátok át ismételten az előző írást.

Vágólap

Tanuljunk Most egy kezdőknek szóló írás következik. Bemutatom a vágólap használatát.
A Windows vágólapja nagyon hasznos dolog, segítségével adatokat (szöveg, hang, kép, fájl stb.) tudunk átvinni egyik alkalmazásból a másikba. Például, ha egy honlapról kimásolunk egy szövegrészt, akkor azt beilleszthetjük egy szövegszerkesztőbe, ott, pedig dolgozhatunk vele anélkül, hogy azt be kellene gépelnünk.

süti beállítások módosítása