Képernyő képének mentése

Tanuljunk Az előző bejegyzésben említettem, hogy a vágólap segítségével helyezem a képernyő képét át, egy rajzolóprogramba.

Most azt mutatom meg, hogy tudjátok ezt ti is megtenni. Mivel a vágólap fogalmával (remélhetőleg) már tisztában vagytok, ezért erről most nem fogok beszélni. Ha mégsem, akkor olvassátok át ismételten az előző írást.

A teljes képernyőt a PrintScreen (PrtScr) billentyű megnyomásával lehet a vágólapra helyezni. Próbáljuk ki, nyomjuk meg a billentyűt.


Klikk a képre!

Most pedig, illesszük be a Paintba. Indítsuk el (Start->Minden program->Kellékek->Paint). Válasszuk ki a Szerkesztés->Beillesztés menüpontot. Ha mindent jól csináltunk, a képernyő képe megjelent a szerkesztőben.


Klikk a képre!

De mit tegyünk, ha csak az aktuális ablak képét szeretnénk menteni? Egyszerű a megoldás, a vágólapra másolásnál az Alt+PrintScreen billentyűkombinációt használjuk, ekkor a teljes képernyő helyett, csak az aktuális ablak képe kerül a vágólapra. A beillesztés ugyanúgy zajlik, mint az előző példában.

A bejegyzés trackback címe:

https://lamer.blog.hu/api/trackback/id/tr221401120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Közöd??? 2010.08.23. 22:41:19

nekem nem működik pedig épp most kéne, mi a xafért?:-)

gabo72 2010.09.29. 10:13:49

Nekem sikerül a képernyő mentés, utána szerkesztem,elmentem jpg formátumba, viszont a képet nem tudom feltölteni a (pl képhost.hu -ra ), azt írja nem megfelelő formátumú a kép.
süti beállítások módosítása